Vasárnapi hirdetésünk

2017 október 22.
Vasárnapi hirdetésünk

2017. október 22.

Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok. (Jer 17,14)

Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap

Október 31-én 9 órakor istentiszteletet tartunk

Gyülekezeti alkalmak: ünnepi zenés áhítatot tartunk ma este 18 órától a nagytemplomban. Közreműködik a gyülekezet énekkara, valamint Szitha Miklósné Megyer Márta, Kiss Zoltán és dr. Kovács László Attila. Csépe Andrea misszionárius tart előadást ma délután 16.30 órai kezdettel a Szinház utcai metodista imaházban.

A reformáció öröksége a tirpákok körében c. könyv bemutatója október 24-én kedden 17 órakor lesz a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban.

Az Evangélikus Roma Szakkollégium október 27-28-29-én, péntek-szombat-vasárnapra tervezett programjaira szeretettel várnak minden érdeklődőt. Előadók Lázár Péter roma pedagógus, Asztalos Richárd ev. lelkész és dr. Barabás László ny. főiskolai tanár, tiszteletbeli konzul. A vitaest és az előadások helyszíne a Széna téri kistemplom gyülekezeti terme. Kezdés pénteken 17, szombat 8.30, vasárnap 9 óra. Részletesebb tudnivaló a hirdetőkben olvasható.

A reformáció 500 éves évfordulójára való nemzeti megemlékezés október 31-én kedden lesz Budapesten a Papp László Sportarénában. A program délután 3 órakor ér véget, így az este 7 órakor kezdődő fáklyás, közös ünneplésre hazaérünk. Jó lenne, ha minél többen részt vennénk. ezen - a számunkra evangélikusok számára oly nagy jelentőségű és felemelő különleges alkalmon. A tudnivalók és a részletes program a hirdetőkben olvasható és a kijáratnál elhelyezett szórólapon elvihető.

Egyéb hirdetések: hirdetjük, hogy elkezdődött a konfirmációi oktatás, de még ezután is nyugodtan lehet csatlakozni, így szeretettel várjuk a 12 életévüket betöltött gyermekek jelentkezését.

Egyéb hirdetések: megérkezett a Csendes percek november-decemberi száma

Események