Napi igék

Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. (Zsolt 16,2)

Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17,3)

Mt 6,1-4 • Jer 9,1-23

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI TIZENNYOLCADIK VASÁRNAP

Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (1Jn 4,21)

Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat, jóságod és hűséged őrizzen szüntelen! (Zsolt 40,12)

A halló fület és a látó szemet egyaránt az ÚR alkotta. (Péld 20,12)

A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. (Mt 13,16)

Mk 10,17-27 • Ef 5,15-20 • Zsolt 119,113-120

Mert amit ő [az ÚR] mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott. (Zsolt 33,9)

Ő [Jézus] pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett. (Mk 4,39)

Mt 14,22-33 • Jer ,16-28

Én azonban ezt mondtam: Hasztalan fáradoztam, semmiért, hiába pazaroltam erőmet. De az Úrnál van az én ügyem, és munkám jutalma Istenemnél. (Ézs 49,4)

Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. (1Kor 15,58)

 Zsid 12,1-3 • Jer 7,1-15

Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az Urat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. (Józs 24,22)

[Senki] ne vegye el tőletek a versenydíjat… (Kol 2,18)

ApCsel 5,34-42 • Jer 6,9-21

Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen. (Ez 18,23)

Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. (Jn 12,46)

Lk 7,1-10 • Jer 3,21-4,4

Többé nem rejtem el orcámat előlük, mert kitöltöm majd lelkemet Izráel házára – így szól az én Uram, az ÚR. (Ez 39,29)

A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. (1Kor 12,4-7)

Jak 1,1-6(7-11)12-13 • Jer 2,1-13

Emberfia, minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd a szívedbe, és hallgasd figyelmesen! (Ez 3,10)

Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. (Zsid 2,1)

Zsid 11,1-7(8-10) • Jer 1,1-19

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI TIZENHETEDIK (HÁLAADÓ) VASÁRNAP

Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. (1Jn 5,4)

Mily szép és gyönyörű, ha  testvérek egyetértenek: mindig bővölködnek az Úr áldásában és az életben. (Zsolt 133,1.3)

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. (Péld 3,5-6)

Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. (1Pt 1,13)

Mk 8,1-9 • 2Kor 9,6-15 • Zsolt 65

A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog. (Ézs 9,1)

Hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket… (1Pt 2,9)

ApCsel 12,1-11 • 2Kor 3,1-13

Események